2. Annyira nem mélyedtem bele, csak a konkrét esetre próbáltam keresni.
3. Oke, akkor AOO-t, amit ugye nem kötelező, ha nem akar támadni
+ nem győzködésnek szántam, nekem ténynek tűnt, hogy megtámadtak
Ha egy óriásbéka elkap a nyelvével és odahúz azt támadásnak veszem vagy éppen ha csak el akar érni vele, de nem tudom mit is tud vele csinálni, még azt is (pl. megmérgezni, megkóstolni, stb). Főleg ha ez azután történik, hogy valaki odahív minket, hogy menjünk közelebb s éppen ezt teszem
Sztem a HP és WoF defensive ha valami olyasmit akadályoz meg amit nem szeretnék, a béka is defensive lett volna, ha nincs odahívás és G. egyértelműen támadni akart volna. De mint írtad még csak nem readyzett egy esetleges támadásra, amit rosszul értelmezett, hanem AOO volt.
A "gyertek ide" nem éppen azt akarta jelenteni, hogy "pofozási távolságra", csak hogy a jól átlátható, tágas térre, mert beszélgetni normális emberek úgy szoktak, hogy látják egymást. Persze ezt Fuzz és Gábriel is érthette félre, és most ebben vagyunk, semmi gond.
Ha bárki bármi gyanúsat csinál, nyilván kap az arcába. Pl a páncélos alak kezében levő felajzott íj ready, a béka meg a nyelvével akadályozza (próbálja legalábbis) a túl közel merészkedőket, de neki ehhez AOO is elég a reach miatt, akkor minek ready. A fákról ilyet nem tudni.
Ha Eric is egyetért, hogy az előző körre bejelentett TD ebben a körben is TD, akkor módosítom a posztot a TD tükrében.
azok kedvéért, akik nem olvassák a "mi történt veled" thread-eket:
just wondered if you have
enough points on stealth
Spórolt pénzt kéretik ide tolni:
Goblins Animated
Notórius agglegényeknek és egyéb tömött bukszájúaknak nincs kifogás!
(12-05-2017, 06:31 AM)DM Surranó Wrote: [ -> ]A "gyertek ide" nem éppen azt akarta jelenteni, hogy "pofozási távolságra", csak hogy a jól átlátható, tágas térre, mert beszélgetni normális emberek úgy szoktak, hogy látják egymást. Persze ezt Fuzz és Gábriel is érthette félre, és most ebben vagyunk, semmi gond.
Ha bárki bármi gyanúsat csinál, nyilván kap az arcába. Pl a páncélos alak kezében levő felajzott íj ready, a béka meg a nyelvével akadályozza (próbálja legalábbis) a túl közel merészkedőket, de neki ehhez AOO is elég a reach miatt, akkor minek ready. A fákról ilyet nem tudni.
Ha Eric is egyetért, hogy az előző körre bejelentett TD ebben a körben is TD, akkor módosítom a posztot a TD tükrében.
"Persze ezt Fuzz és Gábriel is érthette félre, és most ebben vagyunk, semmi gond. Ha bárki bármi gyanúsat csinál, nyilván kap az arcába." - Nyílván volt ebben "szándékos" szó szerinti félreértés is, ez is a provokáció része, s azzal sincs gond, hogy ilyenkor kap a pofájára. Sztem ezekben egyetértünk, csak annyi volt a kérdéses, hogy ezt F. és G támadásnak veszi, sztem igen. (Hova jut a világ, ha a koboldok és goblinok után még a feltételezett főgonosszal is leállunk fegyverszünetet kötni
)
jó, csak azt akartam tisztázni, hogy a játékos részéről ne legyen félreértés. A karakter részéről lehet, sőt még el is játszhatja provokatív céllal (bónusz xp jár érte, mert szerepbe illik mindkét változat)
ez is érdekes észrevétel, mondjuk Erictől jobban kinéztem volna egy ilyen megfigyelést, mint Fuzztól, hogy "két főnökkel már lepaktáltunk, jól meg is szívtuk" (tényleg, megszívtátok? pl szerintem tök jó, hogy a kobold vezír szárnysegéd főhadnagya a ti spanotokból lett)
Ja, a kebelbarátunk vagyis koboldbarátunk legutóbb éppen meg akart enni minket a többiekkel együtt, asszem
Kis spoiler a merre-megy-Konyak történethez, a végén kérdések a játékosokhoz (AKA DM-ekhez)
Ha Konyak a béka felé megy és nem áll meg, akkor kiváltotta volna az AOO-t, ahogy akarta. (ha feltételezem, hogy a támadás Gábriel helyett Konyakra megy, a 10-es touch AC akkor se talált volna)
A zöld ágacska se zavarta volna különösebben.
Viszont a varázslónő túl messze lett volna, hogy bevesse a readied action-jét.
A readied action pedig... counterspell!
Most tanultam meg, hogy csak úgy lehet elsütni, ha a counter targetjét képező caster és nem az eredeti varázslat célpontja esik range-en belül a counter-elő casternek. persze nem csoda, hogy ritkán látunk counterspellt, mert nagyon sok feltétele van, gyakorlatilag szerintem wizardnak, papnak öngyilkosság (legalábbis kidobott idő) erre bazírozni.
- Meg kell nevezni, hogy kire figyel (értelemszerűen a denevér, ember, törp, ork négyesből az emberre, eleve az volt a látszat, hogy Gábriel az ő jószága)
- Meg kell dobni a spellcraft-ot (ez is megvolt)
- Memorizálva (spontán casternél tudva) kell legyen UGYANAZ a spell! (úgy tudtam, abból a school-ból bármi lehet, de NEM!)
- A target caster (Konyak) belül kell essen a readied counterspell range-én (vagyis: 15 láb).
KÉRDÉS1: jól tudom, úgy használjuk a readied action-t, hogy ha nem mozgott az illető az adott körben, akkor még léphet 5 lábat a readied action mellett (előtt v után)?
Ez itt tárgytalan volt, mert a nő már ellépett Gábriel mellől, így sajnos nem ment volna a counterspell, és csak a jó magas will mentőkben reménykedhettem. (nem dobtam ki, hogy mi lett volna, ha...) Konyak új pozíciójában viszont elsüthette a nő a counterspellt, és ez boldoggá tett, mert olyan ritkán látunk ilyet.
KÉRDÉS2: mi van akkor, ha a nő elkezdi a counterspellt, de Konyak az ág miatt beleszakad a saját mondókájába. Létrejön a nő color spray-e, és Konyakkal együtt az ágacska is mentőt dob, vagy egyszerűen a counter-energia felszívódik a semmibe?
Fuzz beleakad, ref save:10, de 29-nel szabadul escape artist:20 (move action), valamint mozog még 50lábat délnek.
K1: ready elott akar teljes move-ot.
K2: jo kerdes, biztos nem jon ki az effekt.
Egyet arulj el nekem: miert a tagbaszakdt pancelos fegyveres alakot gondoltak varazslonak es nem a pancel nelkuli torpet? Azon kivul, h a DM mindent tudd.
Mert igy lathattunk vegre egy counterspellt
Meg "szerencse", hogy mindenki az ultimate spelleket memorizalja