Fuzz megnézi, hogy melyik ajtót törték be. Emlékeim szerint Fuzz a délit is rájuk záratta (vagy csak akarta?) , mert nem terveztünk hosszú időre. Mennyit is voltunk oda végül?
Körülnéz, egyéb cuccok megvannak, pl. vaskos könyvek? Vagy gondosan összepakoltak?
Fuzz előkészíti a számszeríjat, ha nem tette volna meg miután lemásztak, majd nyomot, vércseppeket, lábnyomot, tüskés bestiák tüskéit, vonszolás nyomát, lány köteleit, stb. keresi, erre ösztönzi Ericet is. A lányt eszméletlenül hagytuk itt?
Belák hullája és a többi a helyén? Vagy azokat is elástuk már?
A lány tesójának hulláját nem találtuk meg, ugye, csak a feltételezett cuccait?
Aztán majd a megkötözött gobbót is megnézzük, ha semmi jel.
Annyi bunyó után? Viszonylag rendben hagytunk itt mindent, átrendeztük a szobát, take100-zal
Az is felvetődik benne, hogy esetleg Erki elengedte a lányt, célzott arra, hogy úgy kellene elengedni, hogy ne tudjuk, h elengedtük. De arról nem volt szó, hogy mi sem tudunk róla.
OOC - még a fenti terepet látom, ha ez számít valamit